Szablon stworzony przez Arianę dla Wioski Szablonów | Technologia Blogger | X X X

2015. július 23., csütörtök

Negyedik fejezet - bűntudat

Scott Bruce

Amint megpillantottam, hogy Luna összeesik, már nem tűnt olyan jó ötletnek megszívatni egy elmezavarban szenvedő lányt. A tanárnő azt sem tudta mit kezdjen magával, néhányan sikítottak, a bátrabbak pedig köré gyűltek. Nem maradhattam a helyemen, futólépésben közeledtem Levy-hez. Ő sem hitt a szemének. A tanárnő előszedte a mobilját, gondolom hívja a mentőket.
- Ezt jól megcsináltad! - suttogtam barátomnak, majd idegesen löktem meg. Kimentünk az osztályból, nem akarunk balhét, úgyhogy el kell tűnnünk innen.
- Idefigyelj a te ötleted volt! - kiállítottam már rá, mikor kiértünk az iskolából.
- Nem mintha nem lettél volna benne! - ordított rám és fenyegetően nézett - Inkább azon kellene aggódj, hogy nehogy megtudják, hogy ez csak egy átverés volt! - mondta, már egy fokkal higgadtabban.
- Téged kicsit sem érdekel mi lesz a lánnyal? - vágom hozzá értetlenül. Normális esetben ha nem mi lennénk a hibásak nem aggódnék érte, de ebben az esetben ha valami baja lesz az a mi lelkünkön fog száradni.
Levy már épp válaszolni készült mikor meghallottuk a mentő autó hangos szirénáját. Két ember mászott ki belőle egy hordággyal. Nagyot nyeltem. Most éreztem magam igazán rosszul. Mit tettünk vele? Kellett ez?
Két lány, hangos csevegéssel és viháncolással ment el mellettünk.
- Legalább elmaradt a fizika óránk, kellet már egy kis izgalom... - mondta a vöröske, mire elállt a lélegzetem. Az osztályban egy percig azt hittem, hogy már értik az emberek ez mennyire komoly és megsajnálják ők is, de úgy látom ezekben még annyi érzés sincs mint bennem. Elborzasztó az egész.
- Figyeljetek srácok nem tudjátok mi lett ezzel a lánnyal? - jön oda hozzánk egy igazán extrém kinézetű lány. Nagyon bejött nekem a stílusa, na meg az is, hogy ő legalább érdeklődik. Én Levy-re nézek segéljkérően, mivel fogalmam sincs mit mondhatnék neki. A lány csak nézett kíváncsian. Szőke, rövid haj, kék szem, tökéletes test. Ez szerintem mindent elárul. Annyira ismerős nekem, de nem értem az egészet. A lány sejtelmesen mosolyog, mintha mindjárt kitörne belőle a nevetés.
- Nem hiszem, hogy nem ismertek fel! - tette csípőre a kezét, megjátszott sértődéssel.
- Maxie? - szólt meglepetten barátom engem pedig pofán csapott a felismerés. Maxie régi barátunk. Két éve, hogy nem láttuk őt. Valamikor még hármasban bandáztunk és szívattuk a népet, de neki elkellet költöznie és azóta nem láttuk őt. Mondhatni igazán megváltozott.
- Hál Isten! - forgatta Max a szemét, majd mindkettőnket hosszasan megölelt. Pedig ha nem lenne régi barátom már össze is akartam volna jönni vele.
- Egyébként ismered Luna-t? - érdeklődtem, hiszen kíváncsi voltam, miért kérdezte meg, hogy mi történt vele.
Max arca most komoly volt és mintha kissé zavarban lenne. A földet pásztázta aztán egy sóhaj kíséretében felnézett ránk.
- Ezt ne itt beszéljük meg jó? - kérlelt - inkább menjünk el a régi helyünkre. - mosolygott.
A régi helyünk annyit tesz, hogy az erdő közepén leülünk egy óriási kőre. Mire odaér az ember már mehet is visszafelé. Kivéve ha szeretne az erdőben éjszakázni.

Egész úton meséltünk egymásnak. Levy beavatta őt, hogy egyszer ugyanazzal a lánnyal voltunk együtt egyszerre. Igen az egy elég érdekes eset volt. Elmondtuk neki, hogy mi akasztottuk ki ennyire Lunat. Max pedig elmesélte, hogy mit csinált odaát.
Igazából nagyon megkönnyebbültem, hogy még mindig megvan a mi kis sziklánk, mivel rég jártunk erre. Kényelembe helyeztük magunkat rajta, aztán vártuk, hogy Max kezdjen bele a történetbe.
- Fiúk ez egy nagyon régi történet - sóhajtott - szóval egy óvodába voltunk és gyakran jártam hozzájuk, jóban voltunk, sokszor játszottunk együtt. A szülei elmagyarázták nekem, hogy a lányuk beteg és szeretnék ha tisztában lennék ezzel. Én négy éves voltam, nem igazán értettem még a dolgokat, így nem foglalkoztam a helyzettel. Egy este náluk aludtam és körülbelül már nyolc óra lehetett. Élénken emlékszem rá, hogy kiakadt amiért én nyertem valami játékban és sírni kezdett. Nem úgy mint egy sértődött kisgyerek, inkább mint egy elmebeteg. Nekem elegem lett belőle és elkezdtem ütni őt egy párnával, fogalmam sincs miért. Talán, mert elegem volt abból, hogy mindig én kellett alább hagyjak. Ő ezt már egy idő után megunta és pofáncsapott. Itt nekem is eltörött a mécses, s ő babákkal kezdett hajtgálózni. A szülei meghallották ezt és bejöttek a szobába. Én csak anyámat akartam, így felhívták őt és mikor megérkezett, Luna még mindig ugyan azt csinálta, nem bírták leállítani. Anya ezt felvette videóra fogalmam sincs miért, de amikor ez eszembejut mindig bűntudatom támad. - könnyezett be a szeme ahogy mesélt. - Egyszerűen olyan megrázó volt a látvány. Nem olyan volt mint egy kislány, ijesztő volt és erőszakos, volt valami a szemeiben amitől a hideg is kirázott. Nem tudom kiverni a fejemből. - sírt, sőt már bömbölt. Levy átölelte őt én pedig csak meredten néztem rá.
Álmomban sem gondoltam volna, hogy ilyen súlyos a helyzete. Ha ezt tudom, akkor sosem mernék ilyesmit csinálni.
- Ezt eddig miért nem mesélted nekünk? - kérdezte barátom és én is bólogattam.
- Nem tudom. Talán csak azt hittem, hogyha nem beszélek róla elfelejtem. - vonta meg a vállát és letörölte könnyeit.

Luna Hismith

Borzasztó kórház szagot érzek, de a szemeim valahogy nem tudom kinyitni. Egyszerűen még mindig le vagyok sokkolva. Valahogy nem értem mivel érdemeltem ki, hogy ezt tették velem? Onnan, hogy elájultam semmire sem emlékszem, de talán jobb is. Nincs szükségem több emlékre ennél. De abban biztos vagyok, hogy meg tudnám ölni azt a két fiút. Nálam az ilyesmit komolyan kell venni. Mit érzek most? Azt érzem, hogy addig nem leszek nyugodt ameddig nem fogok körzőt szúrni a fejükbe és nem adom nekik vissza ezt. S akkor a végén meglássuk, hogy ki lesz a bolond.

a fejezethez tartozó zene: Bloodstream

4 megjegyzés:

  1. Kedves G. Nichel!

    Nem rég bukkantam rá a blogodra (körülbelül fél órája?), de annyira tetszettek a fejezetek, hogy képtelen voltam leállni.
    Mikor jön ki a következő? :) Már nagyon várom!

    Ölel és várja a fejezeteket,
    Brynn

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! Nagyon örülök, hogy tetszik! Új rész pedig azt hiszem talán 2 nap múlva lesz:)

      Törlés
  2. Drága, G. Nichel!

    Tetszik a történeted, csak így tovább! Érdekfeszítő, és szerintem jól leírod, hogy főhősünk mit is érez pontosan, esetleg mik kavarognak benne egy roham közben.
    Elkeseredni pedig semmi értelme! Még nagyon friss a blog, viszont remek a történet. Az ilyenekre egy idő után az emberek felfigyelnek.
    Légy kitartó!
    Egyszer csak arra kapod fel a fejed, hogy egy csomó hozzászólás várja, hogy válaszolj rájuk :)

    Love, Dot Leavey

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! Örülök, hogy tetszik! Nagyon szépen köszönöm a bíztatást:)

      Törlés