Előszó

Szerintem nincs olyan élőlény ezen a bolygón, aki ne hallott volna már egy szegény kislányról, akit senki sem szeret, senki sem ért meg és mindenki kiközösíti. Ennek fő oka lehet a visszahúzódás, celeb élet, csúnyaság, szegénység, okosság. Aztán mikor már mindenki annyira szomorú, hogy bánatában még a szomszédot is leírja mint az áfát. Egyszer csak minden jóra fordul. Lefogadom, hogy ismerős a történet.
Nem lehet mit tenni, a 16 éves Luna Hismith története sem szól másról. Ellenben ő nem visszahúzódó, nem híres, egyszerűen gyönyörű és anyagi gondokkal sem küszködik. Akkor mégis mi lehet a probléma forrása?
Egyszerűbb a történet leírása, mint az események átélése.
Luna születésétől kezdve elmezavarodott. Talán pszichiátere a legjobb barátja. Együtt kell élnie azzal, hogy néhány dolgot egyáltalán nem tud felfogni, épp ezért egyetemre sem mehet majd. Minden nap késztetést érez a hisztériára és mások bántalmazására. Senki sem fogadja így el őt. Nem csak, hogy nem barátkoznak vele, egyenesen rettegnek tőle. Talán ismerősei legnagyobb álma, hogy végre diliházba dugják őt.
Néha olyan dolgokat lát, hall, amit senki más rajta kívül. Ez egy klasszikus tünete az elmezavarnak. Minden nap át kell élnie ugyanazt a szörnyűséget.
Most biztos mindenki azon gondolkozik, hogy miért lehet neki olyan szörnyű, ha az esetek többségében azt sem tudja mi történik vele. Ez itt a lényeg. A történet az ő szemszögéből fog íródni, hogy betekintést lelhessünk abba, hogy miként tudja átvészelni a szörnyűségeket. Néhányaknak talán érdekes lehet a téma, néhányakat talán csak elborzaszt.
Ha kíváncsi vagy a folytatásra, akkor kérlek ajándékozz meg engem egy megjegyzéssel, esetleg egy feliratkozással.