Szablon stworzony przez Arianę dla Wioski Szablonów | Technologia Blogger | X X X

2015. július 22., szerda

Harmadik fejezet - megvan az áldozat

Scott Bruce

- Annyira hülye vagy! - löktem meg barátomat nevetve, aztán tovább kutakodtam az igazgatói iroda fiókjaiban. Nem értem Levy-t, hogy honnan jött az az ötlete, hogy az éjszaka közepén felkeltsen és betörjünk ide. Azt mégúgy sem, hogy mit keresünk egyáltalán. Ebből még komoly gáz lehet, s mindez miatta.
Levy az igazgatói székben ült a számítógépet tanulmányozván. Nagy hacker az én barátom, szóval biztos valami rosszban sántikál. Hogy én miért kutakodom? Talán unalomból, na meg persze én is kíváncsi vagyok miket bujkáltat a fiókjában drága öreg igazgatónk.
- Megvan! - suttogta, majd kidőlt diadalmasan az óriási forgós székben.
- Mi van meg? - húzom fel a szemöldököm, ő pedig még forog egyet a székkel aztán előre dől, hogy magyarázhasson.
- Szerintem te is látod, hogy ezek itt mind az iskola tanulói. - mutat a képernyőre. Igaza volt. A képernyőn ahogy lefelé görgetett, ott volt mindenki. Képpel és adatokkal, de mire kell ez Levy-nek? - Szóval igazából én keresek valakit. Méghozzá egy lányt. Rég volt szívatós napunk - sóhajtott fájdalmasan - én pedig valakitől azt hallottam van egy gyogyós a suliban - mosolygott sejtelmesen, mire nekem és vigyor jelent meg az arcomon - Gondolom innen már érted, hogy csak szeretném tudni ki az, hogy hívják, kivel állunk szemben. - komolyodott el és mintha egy percig értelmesen nézett volna ki. Mi nemrég jöttünk ebbe az iskolába, így nem igazán tudjuk milyenek itt az emberek, de hogy izgalmas évvégénk lesz az biztos.

Már vagy száz emberen lapoztunk át és még egyiknél sem találtunk orvosi felmentéseket, vagy, hogy járna-e valaki komoly gondokkal pszichiáterhez. Ez így elég reménytelennek néz ki. Abban sem biztos, hogy jó ötlet lenne megszívatni egy beteget. Eddig még sosem jutottunk el.
- Megvan az áldozat! - szólalt meg én pedig odakaptam a tekintetem.
Egy gyönyörű lány volt az, szőke hajjal, kék szemmel, kedves mosollyal. Hol itt a probléma? Kicsit lejjebb megtaláltuk az adatait. Tipikus Drow Hill-ben nevelkedő, 16 éves tanuló. A neve igazán találó. Luna Hismith. Annyira egyszerű és gyakorinak tűnő név, de mégsem az. Szerintem titokzatos és ez külsejében is meglátszik. Minden stimmel vele, csak a sok gyógyszer, nyugtató amit kapott itt az iskolában és a pszichiátriai órák számáról ne is beszéljek. Egy ilyen feltűnő lány hogyan kerülhette el a figyelmünket?
-Hogy szeretnéd megszívatni? - tértem rá az éppen engem legjobban foglalkoztató kérdésre. Igaz én is benne lennék már egy kis mókában, úgyhogy tudom, hogy nem fogjuk kímélni a szerencsétlent.
- Ezen is gondolkoztam ám - mosolygott kissé undorítóan, de mégis nevetségesen - szóval holnap az első órája fizika lesz.. - ellenőrizte le a gépről az adatot - ezáltal mi is bemegyünk fizikára... - folytatta volna de muszáj volt félbeszakítanom.
-Megéri ennyi áldozat érte? - néztem rá ijedten. Ha van valami amit utálok az a fizika és a matek.
- Tuti terv lesz nyugi! - forgatta rám szemeit.

Luna Hismith

Nem értem miért van valami fura érzésem. Mondjuk bennem minden furán zajlik le, de valami rossz előérzetem van.
Ahogy az iskola folyosóin járkálok mindenki engem néz, szemmel láthatóan a nevetést is próbálják visszatartani. Remek.
Egy nagy sóhaj kíséretében lépek be a fizika terembe, könyveimet szorongatva. Amint a helyemhez érek, tudomásul veszem, hogy valaki elfoglalta azt. Világosbarna haja, a tipikus mai fiútrendnek megfelelően volt levágva. Olyan élénk színű kék szemekkel rendelkezett, hogy talán még nem is találkoztam ehhez foghatóval. Elég sovány jelleme volt, de mégsem fogpiszkáló. Amint ráeszméltem, hogy épp őt tanulmányozom, szívem hevesebben kezdett verni az idegességtől ami nem jelent jót. A könyveket iszonyat erősen markoltam, olyannyira, hogy az éles borító szélei felszakították a tenyeremen lévő varratokat.
- Jól vagy? - kérdezte talán kicsit ijedten, hiszen észre vette, hogy a vörös folyadék csöpög lefelé a kezemen. Nem igazán láttam törődést az arcán. Inkább csak ilyen "megkérdezem, hogy ne legyek bunkó" volt a tekintete.
- Igen, csak megkarcoltam magam. - tájékoztattam, mire megvonta a vállát. Hát igen ez szép volt. A kezemet csak összeszorítottam, hogy álljon el a vérzés, de ezzel az ellenkezőét értem el.
-Mrs Hismith kérem foglaljon helyet. - kérlelt a tanárnő én pedig engedelmeskedtem neki az egyetlen üresen maradt helyre leülve, ami az övé mellett volt.

Az óra eléggé unalmasan telt, s talán már csak húsz perc maradhatott még hátra. A tanárnő igazán érdekfeszítően magyarázta a lényegében unalmas leckét. Idegesítő volt.
A borzasztó hangulatot ajtónyitódás zavarta meg. Egy igazán helyes srác jött be rajta. A tanárnőhöz lépett, valami bizalmasat suttogva neki, majd rám nézett gonosz mosollyal az arcán.
- Luna Hismith kérem fáradjon a fiatalemberrel. A történelem tanárúr küldte őt magáért. - tájékoztatott. Én csak sóhajtva bólintottam egyet és felálltam a helyemről. Talán már félúton voltam a tábláig, mikor valaki megszólalt. Tulajdonképpen a helyemet elfoglaló fiú volt az.
- Tanárnő ez a lány ellopta a tesztemet! - nézett át az én padomra egy lapot pásztázva, majd azt a magasba emelve. Egyszerűen csak tátva maradt a szám.
- Az hogy került oda? - kérdeztem kétségbeesetten és éreztem, hogy egyre gyorsabban kapkodom a levegőt.
- Talán elloptad tőle! - vádol meg az előbb érkezett másik fiú. Miért csinálják ezt? Mit ártottam én nekik?
- Itt van Margaret-é is. - emelte azt is a magasba, mire az említett személy szálytártva kapta oda tekintetét.
Megalázva állok azt osztály előtt. Azt hiszik tolvaj vagyok. Egy senki. Lenéző pillantásokkal ajándékoznak meg, van aki pedig lealacsonyítóan csóválja reménytelenül a fejét.
Érzem ahogy elindul bennem valami. Hasít a fejem, de sokkal jobban mint az átlagos rohamoknál. A kép jobbra-balra ingadozik és nekem deja vu érzésem támad. Összesen kétszer történt meg velem ilyesmi ami most zajlik le bennem. Kiszáradok és nem bírom magam tartani. Ez nem egy egyszerű roham. Ez kétségbeesés. Ilyen akkor történik amikor már túl sok az egész. Ilyenkor nincs erőm ordítozni vagy kárt tenni magamban. Ezekből nagy baj szokott kisülni.
Kicsit olyan mint egy kisebb szívroham.
Már egyenesen nem kapok levegőt és már több perce nem fogom fel mi történik körülöttem. Nem észlelek semmit, csak hogy fuldoklom. A szemem lefelé kezd csukódni én pedig feladom a küzdelmet és a földre zuhanok.

a fejezethez tartozó zene: Run

4 megjegyzés:

  1. Szia! Tetszik a történet, nagyon jól fogalmazol. Folytatsd😉😁

    VálaszTörlés
  2. Tetszik a sztori, jól írsz, de nem kell elkeseredni ha az első részek után még nincs sok viaszajelzés, hiszen még csak most kezdődik a történet és ha jó, márpedig az:), akkor majd nemsokára mutatni fogják az emberek.
    Csak így tovább!:)
    ~Hann

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! Örülök, hogy írtál és, hogy tetszik:) Köszönöm a bíztatást!

      Törlés